STYLENEWS / Interjúk


Nem szereti a feltünősködést! - Beszélgetés Nagy Sándorral

  • 2014. szeptember 29.

Nagy Sándor színész, énekes, a Madách Színház és a Játékszín tagja. A nagyközönség előtt az Adagioval vált ismertté, mi azonban arra voltunk kíváncsiak, hogy mi történt azóta, illetve mennyire nehéz az övéhez hasonló nagy karriert befutni Fényeslitkéről, és hogyan lehet embernek maradni ezen az úton.

olvass tovább

VoRi, új csillag az égen

VoRi-t, azaz Vörös Editet a színház kedvelői már jól ismerhetik a Budapesti Operettszínház művészeként, most azonban a popszakma felé kacsingat, jelenleg is debütáló albumán dolgozik. Editet eddig olyan darabokban láthatta a közönség, mint az Abigél, a Szépség és a Szörnyeteg vagy épp a Szentivánéji álom.

olvass tovább

Beszélgetés Vásáry Andréval

Még áprilisban találkoztam egy divatrendezvényen Vásáry Andréval, ahol már az első pár perc után megegyeztünk, hogy készítek vele majd egy interjút a jövőben. Lehengerlő humorával pillanatok alatt levett a lábamról, és távolról sem tűnt egy felfuvalkodott művésznek, cserébe végtelenül kedves és közvetlen volt. Az akkori ígéretet három hónappal később, a Ráday utcában váltottuk valóra egy 35 fokos délelőttön, két jeges limonádé társaságában.

olvass tovább

Tapintható képzelet

  • 2014. július 25.

Lengyel Sándor először a zenét kapcsoltatja ki, amikor leülünk beszélgetni. Mintha a zenei szerkesztő nem találta volna el a hangulatot, ami neki annyira fontos, hogy mindig minden hang éppen ott és úgy szólaljon meg, ahogyan azt „univerzuma” megkívánja. A kérdésre, hogy miért nem élő zenészeket alkalmazott eddig show előadásain, azzal válaszol, hogy a zenészek egészen másképpen működnek, mint amire neki szüksége van. Ahhoz előbb nála kell tanuljanak valamit, amitől a lelkük szólal meg előbb és a kezük csak utána húz vonót, pendít hangot.

olvass tovább

Átváltoztattuk a legszebbet

Model of Style háziversenyünk második helyezettje, Szigligeti Yvett nyereménye az volt, hogy egy profi szakemberekből álló csapat átváltoztatta, méghozzá igazi bálkirálynővé. Yvett és a Styling team vezetője, Wilhelm Kriszta mesél nekünk a kellemesen fáradságos napról, melynek végeredménye magáért beszél.

olvass tovább

Bolba Éva és a JAZZterlánc

Bolba Éva énekesnővel egy csillaghegyi cukrászdában találkoztam. Lehengerlő energiával és vidámsággal masírozott az asztalom felé, és az első pillanattól kezdve elképesztően kedves és közvetlen volt. Éva a Bolba Éva és JAZZterlánc zenekar tagja, ami rendhagyó módon gyerekeknek játszik jazz zenét. Az együttes megalakulásáról, munkájáról és Éva magánéletéről is beszélgettünk a reggeli kávénk mellett.

olvass tovább

Pados Krisztina igazi Princess

  • 2014. június 05.

2011-ben üstökösként robbant be a köztudatba három gyönyörű nő, akik a Princess együttes hegedűvirtuózaiként nyűgözték le a nagyérdeműt. Június 9-én jubileumi nagykoncerttel állnak a közönség elé, a Budapesti Operettszínház színpadán. Ennek részleteiről faggattam Pados Kriszta alapító tagot.

olvass tovább

Interjú Tombor Sarolta sminkmesterrel

  • 2014. június 02.

Saci nem csak tehetséges sminkes és fantasztikus tanár, de kivételes ember is. Kétszer is elnyerte a Fashion Awards Hungary Év divatsminkese díját és a legnagyobb divatanyagok készítésében vett részt. Sokak örömére már évek óta tart képzéseket a Krea Művészeti Iskolában, ahol a hétvégi órákon a magas színvonalú oktatás mellett olyan programokat nyújt a tanulóknak, amelyek túlmutatnak az általános tanfolyamokon. Tapasztalatainak megosztásával és lelki tanácsaival pedig maximálisan felkészít a nagybetűs Életre. Miután meghívást kaptam az egyik csoportjának sminkvizsgájára, nem haboztam elmenni és kifaggatni kicsit a szakmáról.

olvass tovább