Sári Évi - Maga a szerep inspirál
Hol van már a Splash együttes egykori szőke dívája? Sári Évi ma már más utakon jár.
olvass továbbHol van már a Splash együttes egykori szőke dívája? Sári Évi ma már más utakon jár.
olvass továbbSikeres, 100%-ban magyar vállalkozás, melynek élén egy hölgy és egy úr áll – büszkén, hiszen a sikerért jócskán megdolgoztak. Dunavarsányban jártunk a Peakston központjában, ahol megannyi érdekes és értékes információval gazdagodtunk az építőipari segédanyagokat illetően, sőt, egy ritkaságszámba menő szín-scanner technológiát is megismerhettünk. Ellinas Andrea, a cég tulajdonosa és Rokszin Attila ügyvezető mesélt nekünk a vállalatról, az újdonságokról, a modern anyagok térhódításáról.
olvass továbbHazánkban még viszonylag kevesen kapják fel a fejüket Greg Basso neve hallatán, ám biztosak vagyunk benne, hogy ez hamarosan megváltozik. A Franciaországban élő, spanyol – olasz szülőktől származó énekes először járt hazánkban és adott exkluzív interjút lapunknak.
olvass továbbA nemrégiben megjelent Budapest című, gitárral mesélő közös album körbejárja az ország csodálatos fővárosát, illetve szinte mindenhová betekint, ahová fontos. Illetve, amit annak tartanak. Legyen szó akár a Városligetről, a Naphegyről, vagy éppen a Dorottya, vagy a Rumbach Sebestyén utcáról, ízlésese mesélnek a húrok arról, hogy miért is szeretnek itt élni, itt alkotni, itt muzsikálni mindenkinek, aki kedveli mind mester és mind tanítványa játékát.
olvass továbbInner Blaze, avagy önbizalom, önmagunkba vetett hit, és a zene szépsége.
olvass továbbTehetséges, jóképű, szemtelenül fiatal, és minden jelentős musical főszerepet megkapott már. Jézus, Bicska Maxi, Radjami, az indiai herceg, Rudolf, Wolfgang, Rómeó – férfiak a musical és operett világából, kiknek bőrébe már otthonosan érzi magát.De, hogy milyen is egy ünnepelt színész a mindennapokban? Mik a tervei, és hogyan tovább? Dolhai Attilát kérdeztük.
olvass továbbJézus, Buddha és Krisna is elmondták már a lényeget évezredekkel ezelőtt. Mit mondhatna egy egyszerű ember ő utánuk?
olvass továbbEgy izgalmasan szenvedélyes duó, avagy igenis létezik klubélet! Aki ismerős a belvárosi klubéletben az tudja, ha egy jó gitárost és egy jó hangot keres, akkor nem kell messzire menni, hiszen a Garda-Benkő duó olyan szenvedélyt varázsol a legkisebb klubokba is, amilyenhez csak nagyon kevés hasonlót találunk.
olvass továbbA Dal döntője rendkívüli izgalmakat hozott, a nyertesek mosolyát, a csalódottak szomorúságát, ám mindenek előtt színes és szerethető előadásokat, ahol mindvégig érzékelhető volt a szenvedély és a tökéletességre való törekvés. A győztesek, vagyis a Compact Disco készséggel állt rendelkezésünkre. Együtt válaszoltak a Stylemagazin.hu kérdéseire! Fogadják szeretettel őket!
olvass továbbA film mindenki számára nyitott könyv. A zenekar úgyszintén. Csoda, amellyel nem minden nap találkozik a zenehallgató.
olvass továbbBudapesten szájról szájra terjed a hír: egy srác egy szál zongorával szórakoztatja a nagyérdeműt, teltházas bulikat csinál, és igazán megéri ellátogatni egy-egy estjére.
olvass továbbAmikor egy lemez az Ain’t no Sunshine-al indul, és megszólalnak az első gyönyörű harmóniák, az ország, vagy talán világunk egyik legízlésesebben játszó zongorista ujjai alatt, és meghalljuk azt a jellegzetesen varázslatos hangot, amelyet mindenki szívesen hallgat, legyen szó a művésznő bármelyik formációjáról, akkor tudjuk, megérkeztünk.
olvass továbbSok-sok remek koncert, sok felejthetetlenül túlfűtött este, és mégis, talán most következik az, ami még nem volt! A Peet Project pénteken mutatja be új anyagát az u26 klubban. Noha többször is vendégeink voltak itt nálunk, érdemes még egyszer bepillantani a kulisszák mögé, mielőtt felmegy a képzeletbeli függöny!
olvass továbbSárik Pétert senkinek sem kell bemutatni, aki kicsit is járatos a jazz világában. Legutóbbi, triójával elkészített albuma a Pieces minden egyes hangja, fekete és fehér billentyűkkel eljátszott dallama kincs.
olvass továbbSárközy Fanni egy vadonatúj Inner Spring albummal, sok-sok mosollyal, csodálatos hangokkal ajándékozza meg a szerencséseket, akik a napokban találkozhatnak vele. Az album borítóján ugyanaz a táj négy évszakban lefényképezve, így tálalva a változást, amely egyszerre független mind embertől, mint korszaktól.
olvass továbbA Peet Projectet nem kell bemutatni azoknak, akik valamennyire is járatosak a hazai smooth jazz világában. Azonban a stlusbéli nagyvilágot érdemes talán tágítani, illetve bepillantást nyerni olyan kulisszák mögé, amelyek itthon még ismeretlenek. Vas Gyula dobossal néhány szót váltottunk arról, hogy miként is kerültek egy kis svájci klubba, ahol láthatóan és hallhatóan szinte csak szakértők és rajongók ültek a nézőtéren, és ahol a tulaj sem rest kifejezni háláját azoknak, akik a szokásosnál is jobban játszanak.
olvass továbbOlyan muzsikát szerettem volna, amit nem kell kitalálni, csak van mint a légzés. Áll Szabó Balázs ars poeticájában, s valóban, igazat kell adnunk Balázsnak. A zene spontán, őszinte, belülről fakad, úgy ahogy a légzés és a szívverés. Interjú Szabó Balázzsal.
olvass tovább